Munkavédelmi szaktevékenység, szolgáltatás

A szolgáltató által nyújtandó tevékenység leírása

  1. Kidolgozza a Megbízó Munkavédelmi Szabályzatát.
  2. A Megbízó munkavédelmi kockázatértékelését a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 54. §-a alapján elvégzi, illetve rendszeresen felülvizsgálja. Indokolt vagy rendkívüli esetben Megbízott szintén végrehajtja a meglévő munkavédelmi kockázatértékelés felülvizsgálatát. Ennek során kialakítja a munkavédelmi prevenció elveit és eljárásait, javaslatot tesz a feltárt hiányosságok megszüntetésére. Rendszeresen ellenőrzi az intézkedések eredményességét. Kommunikálja a kockázatértékelési dokumentációban foglaltakat.
  3. Folyamatosan figyelemmel kíséri a munkabiztonsági jogszabályok változását, azokat a vonatkozó dokumentumokon átvezeti, az érintetteket informálja.
  4. Elősegíti a munkavédelemmel kapcsolatos hazai jogszabályokban, belső utasításokban előírt követelmények megvalósítását.
  5. Gondoskodik a különböző munkavédelmi oktatások (új belépők, éves ismétlődő.) tematikájának, tanterveinek, tananyagainak összeállításáról, jóváhagyatásáról, az oktatások, illetve vizsgáztatások lebonyolításáról, megtartásáról és szabályos dokumentálásáról.
  6. Kialakítja és vezeti a munkavédelmi számítógépes adatbázisokat és nyilvántartásokat.
  7. Közvetlen balesetveszély esetén felszólítja a terület illetékes vezetőjét a balesetveszélyes tevékenység beszüntetésére.
  8. Kivizsgálja a bejelentett baleseteket. Az előírásoknak megfelelően végrehajtja a szükséges eljárásokat. Intézkedést kezdeményez a baleseteket előidéző okok megszüntetésére.
  9. Elkészíti a balesetekkel kapcsolatos dokumentációkat, jegyzőkönyveket, minősítéseket a Megbízó foglalkozás-egészségügyi szolgálatával szükség szerint együttműködve, és az adatvédelmi-, illetve ügyviteli/iratkezelési előírásoknak megfelelően tárolja azokat.
  10. A munkavédelmi beszerzési eljárások esetén szaktevékenységet végez.
  11. Munkavédelmi szempontból véleményezi a Megbízó által kötött alvállalkozói szerződéseket.
  12. Elkészíti a Megbízó munkavédelmi tárgyú jelentési kötelezettségeihez szükséges okmányokat és intézkedik a jelentések határidőre történő megküldésére.
  13. Ellátja a hatósági előírás, illetve vezetői utasítás alapján elrendelt – adatszolgáltatással, statisztikai nyilvántartással, bejelentéssel, beszámoló jelentéssel, illetve jegyzőkönyv készítésével kapcsolatos – feladatokat.
  14. Rendszeresen munkabiztonsági ellenőrzést végez a Megbízó működési területén az ellenőrzött terület vezetőjének bevonásával. A vezető akadályoztatása esetén gondoskodik annak írásban történő tájékoztatásáról.
  15. Ellenőrzi az előzetes, időszakos és soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálatok végrehajtását és dokumentálását. Elmaradások, illetve hiányosságok esetén intézkedést kezdeményez az érintett terület illetékes vezetőjénél.
  16. Kapcsolatot tart a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervével (munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség) és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat illetékes vezetőivel, munkatársaival, egyéb külsős szakmai partnerekkel.
  17. Kivizsgálja a munkavédelemmel kapcsolatos dolgozói panaszokat, bejelentéseket és javaslatot tesz a szükséges intézkedésekre.
  18. Ellenőrzi a veszélyes anyagok biztonsági adatlapjainak meglétét és azt, hogy azok a munkavállalók számára elérhetőek legyenek. Ellenőrzi a kémiai biztonságra vonatkozó előírások Megbízó területén történő érvényesülését. Hiányosság feltárása esetén kezdeményezi Megbízónál a szükséges intézkedések megtételét.