A Magyar Közlöny 202. számában megjelent az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CCXXIV. törvény. A törvény többek között módosítja a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényt.

  1. január 1-től a dohányzás mellett, az elektronikus cigaretta, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszköz használata sem engedélyezett a törvény által meghatározott helyeken:
  • közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben,
  • közösségi közlekedési eszközön,
  • munkahelyen,
  • közterületnek minősülő
    • a  gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint közterületi játszótereken, továbbá a  játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül,
    • a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények és a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, közösségi közlekedési eszköz igénybevételének céljából létesített, illetve erre kijelölt megállóban, várakozóhelyen, illetve helyiségben, valamint nyílt légterű megálló, várakozóhely esetén annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül, azzal, hogy ha a  dohányzási korlátozás alá tartozó terület külső határvonala nem állapítható meg egyértelműen, akkor a  dohányzás a  megállót vagy várakozóhelyet kijelölő táblától vagy más jelzéstől számított 5 méteres sugarú körnek megfelelő körzetben tilos,
  • az  egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a  továbbiakban: Eütv.) 3.  § f)  pontja szerinti egészségügyi szolgáltató közforgalom számára nyitva álló bejáratától számított 10 méteren belül.

A  dohányzási korlátozással és az  elektronikus cigaretta, valamint a  dohányzást imitáló elektronikus eszköz használatának korlátozásával érintett, valamint a  dohányzásra, elektronikus cigaretta és dohányzást imitáló elektronikus cigaretta használatára kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával – tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal – szembetűnő módon meg kell jelölni.

A módosítással pontosították a zárt légterű helyiség fogalmát, ahol egyes kivételeket leszámítva nem jelölhető ki dohányzó hely. Nem jelölhető ki dohányzó hely közforgalmú intézmények zárt légterű helyiségeiben, munkahelyek zárt légterű helyiségeiben.

Zárt légterű helyiség: valamely műszaki megoldással környezetétől fizikailag lehatárolt létesítmény, eszköz, amelynek a  külső környezetből történő folyamatos légcseréje nem, vagy egy oldalának egészét vagy tetejének legfeljebb 1/2-ét kitevő nyílásokkal, nyílászárókkal, vagy mesterséges szellőztető berendezés útján biztosított.